A NOAA szerint a rekorddöntő hőhullám először a nyugati államok fölött bontakozik ki, ami aztán kelet felé terjeszkedik a ...
Telefonon értük utol Kopping Rita kecskeméti önkormányzati képviselőt, aki a „kormányváltás érdekében” péntek reggel ...
A Demokratikus Koalíció Csongrád-Csanád 4-es választókerületi jelöltje, a hódmezővásárhelyi Mucsi Tamás arra kérte a tiszás ...
Nem csitulnak az indulatok Lackfi János Kossuth-díjának ügyében, Szabó T. Anna és Jónás Tamás írók is a közösségi felületeken ...
A magyar miniszterelnök kivitte a hazai kampányt Brüsszelbe, aminek sokkal komolyabb következményei lesznek, mint elsőre ...
Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a férfival és apjával szemben, aki tavaly nyáron harci kutyával ...
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken feljelentést tett választási csalás miatt, mivel szerinte annak ...
Külön vizsgálták a Fidesz és a Tisza Párt elnökének megjelenítését. Kiderült, hogy az állami híradókban Magyar Pétert ...
Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója nemrég az Instagramon jelentette be, hogy Ördög ...
„Rosszabb, mint 2022-ben” – röviden így foglalta össze a G7.hu-nak egy benzinkutakat üzemeltető vállalat ügyvezetője, hogy ...
Jogerősen 12 év fegyházra ítélték azt a 46 éves férfit, aki 2023 januárjában megkéselte a volt párját Vecsésen. A ...
Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök, a 90 milliárdos ukrán hitel megvétózásának apropóján.